A fajta története-AKITA

A

Matagi az Akita város közelében elszórtan fekvő medvék elejtésére specializálódott vadásfalvak gyűjtőneve. (Inu-japánul kutyát jelent.)

A Meidzsi korszakban (1867-1912) divatba jönnek a kutyaviadalok. Az akita hamar hírnevet szerez a harcokban. Nem is annyira testi erejével, inkább fürge mozgásával, energikus, félelmet nem ismerő fellépésével. Mára már legendássá vált annak a három akitának a története, amelyek falkában, összesen kilencen akaszkodtak össze egy medvével, de a medve hat kutyát megölt, mielőtt a megmaradt három – maguk is sérüléseket szerezve– le tudta teríteni a megvadult medvét. A küzdelmet, a harci szellemet, a szamurájok örökségét nagy becsben tartó japánok rendkívüli tisztelettel övezték a viadalokban győztes kutyákat. 1910-ben országszerte betiltották az állatviadalokat.

1920-ban dr. Shozaburo Watas kutatócsoportja kezdeményezésére mozgalom indult a klasszikus japán akita védelmére. Odate tartományban felkutatott néhány aktív hagyományos vadászfeladatokra használt kutyát. 1931-ben az akkor fellelhető, igen gyér számú típusos példányt a japán kormány védett kultúrkinccsé, nemzeti örökséggé nyilvánította azzal, hogy mindent meg kell tenni az ősi típusra történő visszakeresztezésért, és megtiltották exportjukat. Ebben az időben egy akita értéke sokszorosan felülmúlta mindenfajta értéktárgy jelentőségét.

A II. világháború időszakában majdnem kihalt, mivel prémjét katonai ruházathoz használták fel, százszámra pusztítva el így az akitákat. 1947-ben a kapitulált Japánt ellenőrzés alatt tartó amerikai katonák magukkal vittek néhány kutyát, így hamarosan a Japántól eltérő, új típusú akita alakult ki, melyet ma amerikai típusúnak ismerünk.

Harcokban mutatott bátorságuk, elsöprő energiájuk mellett az akiták más tulajdonságaikkal is kivívták a japánok és általuk a világ csodálatát.

Egy Tokió külvárosában élő idős professzor, Eizaburo Ueno kutyája volt Hachiko, aki minden reggel kikísérte gazdáját a pályaudvarra, s minden délután elébe ment. 1925. május 21-én a professzor meghalt, Hachiko hiába várta a szokásos időben az állomáson. A kutya ekkor másfél éves volt. Tíz éven át mindennap várta gazdáját a pályaudvaron, míg 1935. március 7-én holtan találták a peronon. 1943-ban bronzszobrot állítottak örök emlékül hűségéért. A szobor a háborúban elpusztult, de újra felállították Shibuya állomáson.  Hachiko azóta minden akiták leghíresebbike lett, filmet készítettek életéről.

1954-ben Japán expedíciót indított a Déli sarkra akitákkal vontatott szánnal. Elindulásuk után nem sokkal rendkívüli hóvihar nehezítette útjukat. Az expedíció tagjai hamarosan visszafordultak, hátrahagyva mindent. A kutatók három év múlva visszatértek, és egykori táborhelyükön megtaláltak 20 kutyájukból 12-t. Hirohito császár parancsára Tokióban bronzból akita szoborcsoportot állítottak a 12 kutya emlékére és tiszteletére.

Japánban az akita az egészség, a jólét jelképe. A betegeket és az újszülött csecsemőket látogatóik kis akita szobrokkal ajándékozzák meg a mielőbbi gyógyulás, illetve az egészséges élet ígéreteként.

Forrásanyag: Kutas Gábor: Japán kutyafajták